http://szabonemarika.blogspot.hu/

BLOG TRANSLATOR Blogfordító

2.7.10

MÉG KÉT TÁSKA

Elkészültem két táskával szintén nadrág szárból .Ezeknek is van már gazdájuk .hiába népes a család .Állítható a vállpántot csináltam így mindenki a maga kényelme szerint tudja beállítani .Még van egy ami ki van szabva de az már nagyobb lesz , .De szerintem még hiányzik egy vagy kettő turis naci , ha nem csal az emlékezőm ,biztos jó helyre raktam csak most nem találom .

1.7.10

NYÁRI TÁSKA

Már elég rég óta kerülgetem a  turiba vásárolt , nadrágot '(100Ft) táskának szántam már akkor is, de csak  tegnap  szedtem szét ,mára elkészült  a nyári táska .Egy óra  tízperckor már gazdára is lelt mert már reggel félig kész állapotába
lánykám mondta ,anyu délután mire megyek a dolgozóba ugye kész lesz?A nadrág két trapéz szárából készült  a táska , más hogy nem tudtam kihozni, mert akár merre forgattam kicsi lett volna ,egy női táska meg nem lehet kicsi .Még egy neszit készítek hozzá .

29.6.10

PÉTER -PÁL


Az első az apostol- fejedelem, a másik a népek apostola volt. Ezen a napon kezdődik az aratás, mivel a néphit úgy tartja, hogy a búza töve "Péterpálkor" megszakad. Szent Péter a halászok védőszentje, hiszen maga is halász volt, mielőtt Jézus tanítványai közé állt. A halászok régen ezen a napon tartották a céhgyűlést, a legény- és a mesteravatást. A lakatosok is patrónusuknak tekintették, mivel ábrázolásain a mennyország kulcsát tartja a kezében.
Péter és Pál emléknapja, mint az aratás kezdete vált ismertté a néphagyományban. Sokfelé ekkor kezdték vágni a rozsot, a búzát. Ha ez utóbbi még nem érett meg a betakarításra, akkor egy-két kaszasuhintást végeztek, csak hogy képletesen megkezdjék az aratást. Péter-Pál, valamikor dologtiltó nap volt. Sokfelé ekkor fogadták fel a gazdák a kaszálni tudó részes aratókat és a napszámosokat. A hiedelem szerint a hajadonok közül, aki elsőként hallja meg a harangszót, év végéig biztosan férjhez megy.

26.6.10

KÉTSZER MELEGSZÜNK

Fát fűrészeltünk  a kandalót etetjük vele majd a télen . Nagyon szeretem mikor ég a tűz és melegebb  is van  mint ha gázzal fűtenénk .Dani unokám segített, melege volt nagyon  a Papa mondja  na Dani kétszer melegszünk, mért Papa?Hát most, meg majd a télen, Dani nagy bölcsen, hááát  igazad van Papa.

Közben elkészültem a felajánlásommal.
 Egy folt a tiszta vízért

Globális Quilt Projekt Központi Afrika Köztársaság

23.6.10

EGY ELRONTOT MUNKA !

Van egy pár elrontott, vagy csak ki próbálós " minta darab "ma rendezgetem,hogy miből mit lehet kihozni ,hogy lehetne kijavítgatni ki pofozni .
Ma  próbáltam helyre hozni ezt a félretett darabot ,ennyire sikerült.
Olyan kis csámpáska ,nem úgy sikeredett ,ahogy elképzeltem anno, és ezért került a láda fiába akkor gyorsan  .
De most meg  így ,egy kicsit kipofozva  ,még talán tetszik is,nem  is tudom .

22.6.10

HÁT MÉG MI JÖN

2010-06-21 Bábolna

2010. június 21-én, helyi idő szerint 23:08-kor kisebb földrengés keletkezett a Komárom-Esztergom megyei Bábolna közelében. A rengés magnitúdója 2,6 volt a Richter skálán.
A talajmozgást az epicentrum környékén a lakosság is érzékelte, károkról az Obszervatóriumba nem érkezett bejelentés

Éreztem  ,mivel nem tudtam ,hogy mi ez a fura valami hát  azt hittem valami kamion remegteti meg a házat, de nem volt semmi  az utcán ,csak bennem volt olyan furcsa félelmetes érzés (Ja féltem is)

Nem gondoltam hogy földrengésbe van részem.
Csak reggel tudatosult bennem , hogy mi volt az este az a furcsa jelenség.
Na ezt is meg értem de mi jőőőőn még mert az eső az szüntelenül szakad és szakad .

21.6.10

ÁZIK FÁZIK MINDEN



Hideg van az eső meg csak esik, hol csendesen hol pedig mindent letarolva söpör végig ,várost falut elsöpörve .Nem kíméli sem az embert sem az állatot .A határ is siralmas minden növény a földön ,letarolva .
Talán már a hétvége szebb napokat hoz de addig még hányhelyen csap le a vihar ?

18.6.10

Global Quilt Project




Egy folt a tiszta vízért Közép Afrikába !!
Részletek ITT  Global Quilt Project 

Globális Quilt Projekt Központi Afrika Köztársaság

Ma több mint 2,4 milliárd ember a bolygónkon nélküli hozzáférés az alapvető higiéniai, egészségügyi és gazdasági hatás elképesztő. GlobalChange.Me együtt
World WC napja 
November 19, 2010

részt fűződő alapvető közegészségügyi szomszédaink a közép-afrikai Köztársaságban.



Quilters a világ minden tájáról várnak, hogy csatlakozzanak a mi globális Quilt Project!

Ön adományozott 12 x 12 inch blokk lesz összerakta alkotnak egy gyönyörű paplan.

  A paplan tükrözni fogják az üzenetet, hogy ha erőfeszítéseink önálló tűnhet jelentéktelen, de ahogy tömörülni tudunk különbséget tenni az életét a szomszédaink az egész világon.

A paplan kerül árverésre, és két mellékhelyiségek épül az iskola CAR. Egy WC lesz a fiú használja, a másik WC lesz a lány használja. Ezek a mellékhelyiségek nem csak segít megállítani a betegség terjedését, hanem azt is biztosítja, amelyek a magánélet segíteni fog több lány az iskolában.
Global Quilt ProjectEgy folt a tiszta vízér

16.6.10

Eső esik , hát varrósnap

Ma ismét eset az eső mert már  olyan rég eset :((
Varrós napot tartottam magamnak  ,ebéd volt, idő pocsék, hát varrtam .
Most itt tartok ,hiába akarok előre meg rajzolt mintán varrni nekem nem jön össze .
Mint a rossz diák mindig kimegyek a sorból .
Csak a fő vonalakat jelöltem be ,de még abból is ki ki csámpáztam  .
Azt hiszem már én a tűzést  nem fogom tudni szabályosan megcsinálni és megtanulni .


15.6.10

Csomagot kaptam!

Jutustól jött ma csomagom !
Varrószakköri találkozón beszélgettünk ,mindenről,és mondtam, hogy szeretek varrni színtelen (damilnak nevezem) cérnával .De mivel nem sok időm volt vásárolni ,mert vagy vásárolok vagy a talira megyek egyszerre nem ment a két  dolog( idő hiányában  ).Jutus felajánlotta ,hogy neki van és szívesen elküldi nekem ,ez a csomag érkezett ma meg. DEE nem egy spulni cérna, hanem jóval több van a csomagban ,és főleg még az a jó békebeli cérna amit lánchídnak neveztek ,amit  már nem nagyon látni az üzletekben .
Jutus !! Nagyon szépen köszönöm a sok szépséget !

14.6.10

Asztal terítő.

Kékfestő anyagot ,úgy kaptam ,csipkével volt díszítve ,hát azt leszedegetem .Majd jó lesz valamire,jelszóval.
Most más szolgálatot szántam az anyagnak csipke nélkül .
Az ősszel Határtalanul kiállításon  nagyon sok csodálatos   kékfestős munka volt.
Azt hiszem egy kicsit szívembe  és fejembe is zártam  és most ott motoszkál .
Tegnap délután a nagy melegtől elbújva és a mai szabadnappal (hétfő lévén nem kell főzni) csinálgattam  asztal terítőnek szántam.
A tűzés van még hátra amit már szeretnék megtervezni ,nem csak hangulat és kedv szerint, csak nyomni a pedált .Hááát nem tudom sikerül e nekem betartani a szabályos  szabad gépi tűzést .
Na alszom rá és majd eldől minden a varrógép tűje alatt. Van kis elcsúszás is a munkán de "direkt "" így akartam, már nem tudtam korrigálni , vagy más megoldást találni, kevés a tapasztalat e téren biztos.
Úgy hogy így marad ,majd a tűzés egy kicsit megszépíti  remélem .





9.6.10

Csomagot kaptam


Amy  hirdette meg az idei évben isBlOGGRS QUILT FESZTIVÁL ,jelentkeztem én is több mint 600   jelentkező volt .Shelly 
Ajándék csomagját nyertem és  ma kaptam meg .
Nagyon szép anyagok ,egyenlőre csak gyönyörködöm ,nézegetem .

8.6.10

Nem ezt álmodtam .

Ismét tanultam magamtól nem jól választottam meg a tűzéshez a cérna színeket meg egyéb sok apróságra jöttem rá míg tűztem.
De hát saját hibánkból tanulunk .
Szokásomhoz híven nem nagy tervezéssel álltam neki a tűzésnek  csak a festés szolgált alapul  .
Még a jó múltkor festetem csavart (spirál ) mintával ezt a darab selyem molinót .
Már akkor érlelődött ,hogy tűzésre fogom használni .
Az elképzelésem  és az álmom , húú de jó volt, de az eredmény háát nem úgy sikerült ahogy meg álmodtam .
Hát majd csak valóra válik az az álom :)

5.6.10

Szakkörös találkozó

A mai napra RITA szervezte meg az első szakkörös találkozót .
Ami nagyon remek volt ,nagyon jó hangulat ,kedves társaság jött össze ,aki ott volt nagyon jól érezte megát .
Rita nagy odafigyeléssel gondoskodott gyerek programról .
.Rólunk meg nem is beszélve  Rita még egyszer nagyon szépen köszönöm -jük ,a találkozó meg szervezését és a fáradozásod ami nem kevés munkával járt.ezt az ajándékot kaptam gromine Tündétöl
És ezt varrtam ,kicsit bancsít de így aranyos .



1.6.10

Igy köszöntöt be

Június elseje esővel és hideggel köszöntöt be na meg oldottam és be fűtöttem
  Már három hete esik és ázunk fázunk .De mi lesz ha még Medárd napján is fog esni.Akkor még negyven napig fog esni .

06.08.Csoóri Sándor: Medárdi eső

Medárd nekünk megártott,
alaposan bemártott,
három hete csak zuhog,
ázik a bab s a murok,
petrezselyem zöldje is
és a holtak földje is.
Ázik, ázik a búza,
fejét a víz lehúzza,
beillene zsenge nádnak:
bokán fölül vízben állhat..."


31.5.10

Festet anyag felhasználás

Sok festet anyagom van mivel szeretek egyszerre több színt kipróbálni meg festeni .
Az így meg festet anyagokat ,viszont már  sajnálom szét vágni .
Ma össze válogattam hú van egy pár, mert muszáj ám nekem bosziskodni a festéket kutyulni, kavarni .
 Szabadon letűztem  ma, ez sikerült .



30.5.10

GYERMEK NAP



Szabó Lőrinc:
Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet. Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
 
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

29.5.10

Érik a cseresznye

 Érik a cseresznye szerintem utoljára :((
Nagyon sajnáljuk mert úgy néz ki  hogy  ki fog pusztulni .
Az egyik fele nagyon beteg ,nem tudjuk mi érte ,de most a sok esőtől ami  gyümölcs van rajta  ahogy érik úgy rothad is.

A lovas képen is javítgattam egy kicsit meg be  is szegtem .Hát ilyen lett az első lovas képem remélem nem az utolsó.De most is tanultam alaposabban meg kell tervezni a munkát .

28.5.10

Nem ilyen lovat akartam

De hát ilyenre sikeredet ,csak fehéren szeretem volna tűzni a lovat de úgy sem volt jó na meg így se .
Már nagyon régóta szeretem volna lovat varrni de nem mertem hozzá fogni , hát most neki fogtam .Hirtelen látszik is nem terveztem meg alaposan .
Vannak hibák de még tudok rajta javítani .Valahogy az orra olyan furi, na majd a lovas ember  (azuram) meg kritizálja  hát Ő könnyen van ismeri a ló minden porcikáját .

26.5.10

A nagy terv elmaradt

Nagy lelkesedéssel és felindulással álltam neki egy  új feladatnak .Édesanyám féltve őrzött csipkéit akartam felvarrni .Mindig olyan szépen tartotta őket keményítette ,vasalta.
De sajnos csak ezt hoztam össze, nem volt sem türelmem ,sem kitartásom ,de nem adom fel .
Szerintem még nem ért meg bennem még át kell rágni  .  Csipke van ,időm is van ,hát majd csak össze hozom .


25.5.10

Új kihívás megint .

A falu elkészült kaptam tanácsot is,  és kedves jó szavakat is .
Azt hiszem a falu varrásom hozott nekem egy barátságot is igaz csak ilyen virtuálisat de mint kiderült már találkoztunk is.Na szóval a falu kész ,de már egy újabb kihívásra készülök ,LONCI blogján találtam egy kész képet amit Ő készített nagyon meg fogott  .Meg kérdeztem használhatom e az Ő ötletét engedély megadva :))Irány a varrás !!
                                                                                                                 Ebből készül a következő munka





23.5.10

Falu építés

Nem sok info áll rendelkezésemre ,kaptam mintát 16x16 négyzeteket kellet ki vágni és azokat össze játszogatni.
Na így álltam én neki a görög falu építésnek  .Nem is láttam élőben még és nem fogtam ilyen munkát ami ezzel a technikával készült .Mivel nálam az fontos csak egy kicsit meg tapogatni (utálatos dolog tudom ezért hordok kesztyűt kiállításra) meg nézegetni, szemel fényképezgetni.Ha valaki  erre jár és már épített várost  egy kis tanácsot elfogadnák , mi nem jó .
"A görög joghurt receptje nem kell ,nekem csak a falué."

Pünkösd

Pünkösd napja

Mi van ma, mi van
ma piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz,
a második napja.
Királyné pálcája.
szálljon a házára,
ha nem a házára,
az úr asztalára



 

 


21.5.10

BLOGGER QUILT FESZTVÁL.


Thanks Amynak that it is possible to buy a part again BLOGGER QUILT FESZTIVÁL .
Old duvet draught that my childhood I had a blanket. Now had stitched free machine .I like doing it, not a sample was made freely only on his basis

18.5.10

Textil festés csavartan

 Csavart  spirál ki minek mondja.
 festés technikáját is be  mutattam RITÁNÁL a varró szakkörben .
Mikor több szint  festek műanyag pohárba" csavarok" (ezért csavart) ki az anyagból egy kis festéket .Az anyagot kiterítem és a képen látható módon össze tekerem .

Lehet játszani a színekkel
















Az eredmény pedig ez !

12.5.10

Kiállítás magamnak


Előszedtem az utóbbi időben készült munkáimat .
 Kipakoltam a saját szobában és saját  magamnak kiállítást rendeztem .
Most így tetszik  ,mivel ez a felső szinten van így nem zavar senkit a családba ez  a mostani mániám .
Jó zsúfolt lett de kevés a hely  kint az előtér a varrós
Az ágyam főlé került a letűzött  tükrös papalan .
 










Varrós sarok, csak azért van egy kicsi rend mert ma két varrós barátnőm látogatot meg Tatabányáról,hát nem fogadhattam őket ,abba a nagy rendetlenségbe össze pakoltam, na egy hétig semmit nem fogok meg találni .










Rhododentron is nyílik félek a sok viharos eső leveri virágot .

9.5.10

Elkészültem !

 Elkészültem a be vart" tükrös paplan" tűzéssel .
Mivel nagyon régi darab hát hibája is van .
Ismeretlen eredetű sárgás  apró  foltok  vannak rajta .
Ami a folt eltüntetésébe szóba jöhet én mindent be vetetetem ,de ez nagyon makacs .Nem adta meg magát :(
Nem terveztem  meg előre a mintát csak ,néhány fő vonalat rajzoltam meg, olyan ki " próbálom magam " darab .
Nem tudom  miért ha előre van rajzolva a minta nem sikerül csak görcsölök .Azt hiszem én a szabad gépi tűzést tényleg szó szerint értem ,csak szabadon, szabadon.







6.5.10

AJÁNDÉKOT KAPTAM !

Ajándékot kaptamLONCITÓL de az ajándékozó hívta fel a figyelmem mert már pénteken postára adta .
Drága Lonci nagyon, nagyon szépen köszönöm  a sok szépséget ,és ne haragudj a késedelemért de ez váratlanul jött elnézést ! (.Mivel én találkozóban reménykedtem )!!
A játékért csak egy kis szót kellet kitalálni ,és ennyi mindent kaptam .
ENNYI SOK SOK SZÉP LOVACSKÁT KAPTAM !ÉS  A FELHŐCSKE BABÁT ,KUTYUSOKAT , NA ÉS SÁRGA RÉPÁT A PACIKNAK !!
Mivel P fiókunk  van nem voltam még a héten , postán mert felügyelő voltam és szakácsné .
Bence unokám beteg volt és festés volt a lányoméknál ,apánk pedig dolgozik .
Most át szervezés alatt van az életünk mivel új felállás van.
Ki estünk a megszokott ritmusból ,fel gyorsult most körülöttünk az élet .
De így jó apánk mehet dolgozni és ez neki nagyon jó ,hiába nyugdíjas nem találta helyét itthon .
Újra azt csinálhatja amit még aktív korában is csinált .
Világ életében a lóval foglalkozott ,és szerencsés ember mert azt csinálhatta egész életében amit szeret  .
Drága LONCI még egyszer  köszönöm a sok sok szépséget !!